Pályázatírás Budapesten

Várjuk mindazon cég, vállalkozás, nonprofit szervezet, civil szervezetek megkeresését, akik érdekeltek forrásteremtésben. Tevékenységünket ellátjuk Budapesten (is) pályázatírói és tanácsadói témakörökben. Uniós pályázatírási és tanácsadási tevékenységünket fix díj nélkül, sikerdíjas koncepcióban vállaljuk, így Önnek nem kerül semmibe, továbbá nem számolunk fel pályázatfigyelési díjat sem.

 


Szolgáltatásaink, amelyeket biztosítunk:

Pályázatírás (uniós és hazai pályázatok)

Tanácsadás

Forrásteremtés

Pályázatírási tevékenységünk:

Hol kezdődik és hol ér véget a folyamat? A dolog látszólag rém egyszerűnek tűnik: A vállalkozás amelyet irányítok hozza az elvárt hozamot, ugyanakkor mindenképp érdemes lenne bővülni is, tehát a megtermelt hozam jó részét kénytelen vagyok visszaforgatni a vállalkozásba. Ki az aki e párharcban jobban jön ki? Egyértelműen a vállalkozás és nem én. Azonban e csalódott beismerés következtében egyből meg is születik a gondolat, hogy érdemes lenne valamilyen külső forrás bevonására, ami a legjobb esetben örök, tehát vissza nem térítendő támogatás. Erre manapság a legjobban Széchenyi 2020 programjai  és pályázatai teremtenek lehetőséget, hiszen itt van akkora elérhető forrás a különböző szervezeteknek az Európai Unió jóvoltából, melyet gyakorlatilag rengeteg vállalkozás fel tud használni. Amikor a vállalkozás vezetője azt hinné, hogy megtalálta a megoldást akkor jön rá, hogy ez annál sokkal de sokkal bonyolultabb… Először is ezek a pályázati források célra szabottak, és bizonyos keretösszegig hívhatóak csak le. Ilyen cél lehet például munkahelyteremtés, eszközbeszerzés és kapacitásbővítés, vagy pedig K+F+I tevékenységek támogatása.

Nem mindenki tud pályázni, ezért érdemes felvenni mindenképpen egy pályázatíróval a kapcsolatot hogy cégét megvizsgálhassák és átvilágíthassák és a jövőre nézve tanácsokkal láthassák el a leendő vállalkozásokat. Ezt követően a pályázat beadható és a sikeres pályáztatás után kezdődik csak az igazi munka: szerződéskötés és a forrás tényleges lehívása – véleményünk szerint ez a legnehezebb része a pályázatok menedzselésénél.

Amelyik cég csak azt állítja, hogy sikeresen megírja a pályázatot fix díjért és utána nem vállal garanciát a forrás tényleges lehívására (mivel utófinanszírozású pályázatokról van szó), azzal jobb ha nem állunk le szerződést kötni. Jellemzően ezen a piacon és 6% és 10% között lőhető be a sikerdíj, annak függvényében, hogy a vállalkozás mekkora összegre szeretne pályázni, mennyire velős a pályázati anyag és természetesen számít a pályázatíró hírneve is.


Közösség:

Google+ oldalunk, ahol folyamatosan frissülő cikkeket közlünk.

Twitteren is csipogunk.

Szolgáltatási területünk alapvetően országos, azonban a környező, Budapest melletti településekről is várjuk a kedves érdeklődőket:

Nagytarcsa, Gödöllő, Pécel, Maglód, Ecser, Vecsés, Gyál,Dunaharaszti, Szigetszentmiklós, Halásztelek, Érd, Gyömrő, Üllő, Monor, Alsónémedi.